menurajz

Európában egyedülálló technológia
A Hargita Wood Kft. az Európai Unió területén egyedüliként rendelkezik egy teljesen egyedi elvek szerint működő, akár 65-70 % vízeltávolító képességű, nagyon széles alapanyag körben alkalmazható biomassza szárítóval és feldolgozó gépsorral. Feldolgozható alapanyagok: fa és mezőgazdasági lágyszárú, szeszipari törkölyök, gombakomposzt, baromfitrágya, kommunális szennyvíziszap stb.

Korábbi híradásunknak megfelelően vállalkozásunk kiállítóként részt vett a Debrecenben megrendezett szakkiállításon, az Energoexpon.

Minden megbeszélésen, konferencián jelentős hangsúlyt kap a hasznosítható szilárd biomassza hatalmas tömege és az energiatermelésben ehhez mért jelentős rá váró szerep. Ennek fényében érthetetlen, hogy az elmúlt évek hazai szakkiállításain nem volt említésre méltó gyártóberendezés kínálat. A szeptember 23-25. közötti kiállításon is egyedül vállalkozásunk mutatott be üzemszerűen használható gyártóberendezést.

A bemutatott - az érdeklődők számára jórészt ismeretlen működésű - csigás brikettáló présünk jelentős érdeklődést váltott ki. Belföldi látogatóinkon kívül a megismerés és előzetes tárgyalás céljával megkerestek Temesvárról, Marosvásárhelyről sőt Brassó mellől is. Kiemelt érdeklődést váltottak ki a különböző alapanyagokból (fűrészpor, szalma, nád, ezek keveréke, kukoricacsutka, korpa, fénymag tisztításánál keletkezett, gyommaggal teli rostaalj) készült és kiállított brikettminták. Ezek bizonyították, hogy gépünk által olyan alapanyagok is feldolgozhatók, melyek a használatos dugattyús présekkel eddig nem vagy csak rossz minőségben. Egyértelművé vált, hogy a gyártó által javasolt nedvességtartalom és szemcseméret esetén a préssel bármilyen alapanyag feldolgozható.

Önmagában a csigás présünk használhatósága a rendelkezésre álló száraz alapanyag csekély mennyisége miatt korlátozott. Ezért képviseltük a kiállításon a résztulajdonunkban lévő Nád-Brikett Kft-t is. Ott szereljük össze és üzemeltetjük majd a szárítót is tartalmazó gyártósort, mely bárhol, megoldást jelent majd bármilyen nedves alapanyag feldolgozására.

A kiállításon érdeklődésükkel bennünket megtisztelők egyértelmű visszajelzése szerint az igazi kereslet a szárítót és a csigás brikettálót tartalmazó gyártósorra lesz.

A kiállítási megbeszéléseken számos látogatónk jelezte, hogy rövid időn belül konkrét igénnyel jelentkezni fog.

előző oldalra oldal tetejére

kep
menurajz
© Hargita Wood Kft. 2008-2020AVM Matrica - egyedi pólók, fal- és autómatricák